Kiskoromban soha nem értettem, hogy a szüleim miért nem tudnak elmenni otthonról anélkül, hogy innának abból a fekete, ráadásul az akkori énem számára büdös italból. Legtöbbször a konyha fele sem mentem, amíg nem volt muszáj, hogy ne érezzem a szagát. Ó, én kis naiv, mennyi idő eltelt azóta és mennyire megváltozott a viszonyom a kávéval.

17 éves voltam először, amikor meg mertem kóstolni. Egy barátnőmnek sikerült rávennie engem erre a hatalmas tettre. Persze, akkor még agyoncukroztam és jól föltejeztem, hogy minél kevésbé érezzem az intenzív kávé izét, na de azért mégis. Az érettségi idejére szabályszerű függővé váltam, ráadásul a kávézás lett a kedvenc családi összejövetelem is. Minden reggel együtt ültünk le a szüleimmel és beszélgettünk. Teljesen idilli volt, amíg fel nem hozták azt a témát, hogy mit szeretnék kezdeni magammal az iskola után. Fogalmam sem volt, valahogy soha nem éreztem elhívatást semmi iránt, ráadásul nem is voltam a legjobb tanuló. Aztán egy reggelen, miközben készítettem a kávét, és ők ismét zaklatni kezdtek a kérdéssel, viccből azt találtam mondani, hogy barista leszek. Ők, mint két iskolázott könyvelő, kissé meglepődtek ezen, viszont azt tudták már kisiskolás korom óta, hogy a matekhoz semmi közöm. Nem hagytam időt számukra, hogy tovább gondolkozzanak a dolgon, azonnal témát váltottam, de azon a napon, nekem többször is eszembe jutott a reggeli beszélgetésünk. Egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem is annyira rossz ötlet, végül is szeretek kávét főzni, szívesen bővíteném a tudásom különböző kávékülönlegességekkel, ráadásul kávézni is szeretek.

Így lettem barista. Két képzést is elvégeztem, és több kávézón is áttornásztam magam, amire sikerült létrehoznom egy saját kávézót. Budapest egyik forgalmas utcáján béreltem hozzá helyszínt és megpróbáltam a lehető legelitebb hellyé varázsolnom. Úgy éreztem, hogy a kávé iránti szeretetem nem teszi lehetővé, hogy egy ócska kis helyet működtessek. A néhány év alatt a szakmában, úgy tapasztaltam, hogy a nők kissé el vannak nyomva ebben a munkakörben, így megfogadtam, hogy kifejezetten csak női dolgozókat fogok munkáltatni. A belső design kialakításában segédkezett egy régi ismerősöm, akinek ez a szakmája, de férfiként, nem volt túl nagy kedve az öltözékek kitalálásában is részt venni. Szóval ez teljesen rám hárult.

Nem tudtam, hogy mit akarok, csak azt tudtam, hogy mit nem. Nem szerettem azokat a helyeket, ahol azt mondják a pincéreknek, hogy fehér ing és fekete felső, de mindenki saját maga kell intézkedjen a ruhája ügyében, így egyetlen egyforma inget és nadrágot sem látsz rajtuk. Ez szerintem nagyon igénytelen dolog. De egyébként sem szerettem volna, hogy inget viseljenek. Valami elegánst, szépet de lazát szerettem volna, amiben kényelmes dolgozni.  A választásom végül is fehér felsőre és színes alsóra esett. Úgy terveztem, hogy kiválasztok néhány kedves drapp színt, ami jól mutat egymással is és azokból fogok a pincéreimre nadrágot adni. Ötletnek jó is volt ez, könnyű volt álmodozni róla, de még mindig nem tudtam, hogy hogyan oldjam meg. Végig futott bennem a gondolat, hogy fogadjak fel egy varrónőt, aki majd minden dolgozómnak méretre szabott formában elkészíti ugyanazt. Na de mégiscsak egy friss vállalkozó voltam, akiből nem dől a pénz, nem engedhettem meg bármit magamnak.

A megoldást egy webáruház hozta, ahol rengeteg szép ruhát találtam és ahonnan bármikor pótolni tudom bármelyik ruhadarabot, ha szükségem van rá. És szükség, az mindig van. A fehér tunika, amit végül is választottam, remekül mutat a lányokon, nagyon kellemes és vidám kisugárzást nyújt számukra, de nem szabad megfeledkezni a kávé kimoshatatlan feketeségéről sem. Az öltözőnkben folyamatosan van minden méretből néhány pót darab, hiszen viszonylag gyakran előfordul, hogy a lányok leöntik magukat kávéval. Nem haragszom rájuk ezért, hiszen minden emberrel előfordul ilyesmi. Szóval, ha megtörténik, csak hátra mennek az öltözőbe és felvesznek egy tökéletesen tisztát és újat. Ha pedig úgy látom, hogy valamelyik méret fogytán van, fél percbe sem telik a rendelés és néhány napon belül újra rendben vagyunk tunika ügyben.