Kávézás közben találtuk meg a megfelelő kunert babakocsit
Nagyon szeretem a kávézókat. Imádok kávézóba járni és imádom a kávét. Szívesen beülök egy kávézóba akár egyedül is, elkortyolgatom a kávém és közben olvasok, vagy figyelem az embereket. Ilyenkor azon szoktam gondolkozni, hogy mi járhat az emberek fejében. De tény, hogy azért gyakrabban szoktam kávézóba járni a barátaimmal. Múltkor például a legjobb barátnőmmel ültem be egy kávézóba, az egyik kedvenc helyünkre.
Rita öt hónapos terhes, és pont akkor kezdett el azon gondolkozni, honnan vegyen babakocsit, illetve, hogy milyet. Beültünk tehát a kedvenc helyünkre egy laptoppal és keresgélni kezdtünk. Én rendeltem mellé magamnak egy white flat-et, ő pedig egy limonádét kért és egy croissantot. Elkezdtünk nézelődni az interneten, de a figyelmünk sokszor elterelődött, mert valahogy mindig elkezdtünk valami másról beszélni. Például arról, hogy előtte két nappal volt egy bababoltban, ahol olyan cuki babaruhákat vett. Vagy, hogy pontosan milyen színűre festik majd a babaszobát. Izgatottan hallgattam, hiszen a közeljövőben mi is babát tervezünk, így figyeltem, mit mond, mik azok a dolgok, amire ő nagy hangsúlyt fektet, esetleg milyen tanácsai vannak a számomra.
Nagy nehezen visszakanyarodtunk a babakocsikra. Két jó barátnő mindenről tud beszélgetni akár órákon keresztül is, de csak visszataláltunk az eredeti témánkhoz. Nézelődtünk a neten, közben a kávé után én is ittam egy limonádét. A nagy keresgélésben meg is éheztem egy kicsit, így egy szendvics mellett döntöttem, utána ismét a számítógép elé dőlve figyeltem a képernyőt, és próbáltam kitalálni, hogy mégis pontosan milyen babakocsit szeretne Rita vásárolni, mert csak kattintgat, de mindegyikre azt mondja, hogy nem tetszik, nem az ő stílusa.
Itt azért kicsit kezdtem már megunni, hogy ennyire eredménytelen a keresgélés. Megkértem, hogy had keressek most én egy kicsit, megmutatom, hogy legutóbb a családban egy családtagom milyen babakocsit vett. Beírtam a keresőbe, hogy kunert babakocsik és rögtön egy olyan oldalt találtunk, ami már első ránézésre is rögtön elnyerte a szívünket.
Kicsit körbekattintgattuk az oldalt, megnéztük, mikből lehet válogatni és, hogy egyáltalán mit kell tudni erről a boltról. Nagyon szimpatikusnak találtuk a weboldalt, ráadásul még a nyitvatartást is megtaláltuk, ami külön öröm volt Rita számára. Végül megnéztük a kunert babakocsik aloldalt és, amikor oldalra sandítottam, láttam, hogy Rita szája egyre jobban görbül felfelé. Tetszett neki a kínálat, nagyon meg volt elégedve velük. Talált jó pár babakocsit, ami tetszett neki. A leírás alapján még jobban érezte, hogy ez az, amit ő keres, ilyen babakocsit szeretne. Az ára is teljesen rendben van, főleg, hogy egy több funkciós babakocsiról van szó.
Az a jó bennük, hogy akár 2-3 éves korig is lehet őket használni, a vázára igen könnyen felszerelhető a mózes, a sport ülőrész és az autós hordozó is. Ritának az is nagyon tetszett, hogy a szélsőséges időjárási viszonyoknak is abszolút megfelelnek, és kiváló rugózása van. Ki is választott néhányat, hogy azokat majd akkor személyesen megnézi. Nap végére már igazán boldog volt, hogy végre sikerült egy olyan boltot találnia, ahol ennyire minőségi babakocsikat lehet kapni elérhető áron.
Másnap mesélte, hogy megmutatta a párjának is és neki is nagyon bejöttek a babakocsik, úgyhogy elmentek megnézni őket egyik nap. Utána fel is hívott, hogy elmesélje, hogy sikeresen kiválasztották a babakocsit, és már otthon is van, bevetésre várva. Nagyon boldog voltam, tudtam, hogy Rita mennyire ideges volt már attól, hogy sehol egy normális babakocsit nem talált. Amiatt pedig végképp boldog voltam, hogy ezt az oldalt én találtam neki. Egy vállveregetést azért megérdemeltem magamtól, és a bolt nevét, illetve weboldal címét azért titokban elraktároztam magamban a jövőre nézve. Nekünk még annyira nem aktuális, de jót tudni, hogy van egy ilyen megbízható bolt, ahol ennyire minőségi babakocsikat lehet kapni.
Most már csak néhány teendőjük van Ritáéknak, mielőtt megjön a pici baba.