A sógorom hét éve nyitotta meg a kávézóját egy mellékutcában, és azóta minden reggel fél hétkor ott van. Először a gépet melegíti be, aztán jön a napi kávé beállítása, amit soha nem lehet megúszni. Ugyanaz a bab, ugyanaz a gép, mégis minden reggel máshogy viselkedik, a páratartalomtól és attól függően, mennyire friss a pörkölés.

Amikor először ott töltöttem egy egész napot, az lepett meg, hogy mennyire nem a kávéról szól a dolog. A törzsvendégek nyolcvan százaléka ugyanazt kéri, ugyanabban az időben, ugyanoda ül le. Van, aki a sarokasztalt választja mindig, van, aki az ablak mellé, és van, aki azért jár oda, mert reggel senki nem szól hozzá, amíg el nem olvasta az újságot. A sógorom mindegyiküket fejből tudja.

Egy kávézónál az az igazi kérdés, hogy az ember miért marad ott a második kávéra is. Nem a kiszolgálás sebességén múlik, és nem is azon, hogy hány fajta növényi tej van. Sokkal inkább azon, hogy jól érzi-e ott magát az ember reggel háromnegyed nyolckor.

Ez a kérdés tavaly ősszel egészen konkrét formában került az asztalra, amikor a vendégtér felújításáról esett szó.

A vendégtérben addig egy régi, hidegen fehér spotsor világított, amit még az előző bérlő szerelt fel, és amihez hét éve senki nem nyúlt hozzá. A munkát végül a Smart Electric Hungary végezte el, de a sógoromat nem a kivitelezés fogta meg elsőre, hanem az, hogy valaki végre megmagyarázta neki, miért érzi magát fáradtnak ott délután. A fény ugyanis kék tartományba húzott, olyan volt a tér, mint egy váróterem, és a vendégek délután öt után egyszerűen felálltak és elmentek.

A felmérésen kiderült, hogy a vendéglátásba és az otthonos terekbe a meleg fehér, 2700-3000 K közötti fényszín való. A hideg fehér, 5000 K feletti tartomány csarnokokba, műhelyekbe, raktárakba illik, nem oda, ahol valaki két órán át ülve beszélget. A pult mögé viszont pont hogy semlegesebb, dolgozós fény kell, mert ott tejet gőzölni és rendelést leolvasni kell, nem hangulatozni. A sógorom hét évig azt hitte, hogy a székek kényelmetlenek, és kétszer cserélt párnát rajtuk. Kiderült, hogy nem a székkel volt baj, hanem a fénnyel a fejük fölött.

A fényterv és a megtérülési számítás igen jó áron érhető el, és ezt az összeget megrendelés esetén levonják a kivitelezés árából, tehát nem elveszett pénz. Ez azért volt fontos, mert egy kis kávézónál minden tétel számít, és a sógorom nem az a fajta, aki bármit is megrendel anélkül, hogy tudná, mikor jön vissza az ára. A számítás alapján a világításkorszerűsítés jellemzően néhány év alatt térül meg, sok esetben nagyjából két-három év alatt, és ebben a rezsi mellett benne van az is, hogy a régi lámpákat nem kell folyton javítgatni.

A kivitelezésből két dolog maradt meg neki. Az egyik, hogy a régi armatúrákat elvitték és szakszerűen kezelték le, tehát nem a hátsó raktárban áll a kupac, ahogy a régi hűtővitrinnel történt annak idején. A másik, hogy a munka végén tiszta munkaterületet kapott vissza, papírokkal együtt, és nem kellett a nyitás előtt fűrészport söpörnie a székek alól. Egy kávézónál ez nem apróság: reggel hétkor nyitni kell, akkor is, ha előző nap dolgoztak odabent. Ha valakit érdekel a folyamat, itt van végigvezetve: https://www.smartelectrichungary.com/vilagitaskorszerusites.

Azóta többször ültem ott délután, és tényleg más. A pult fölött erősebb, dolgozós fény van, az asztalok fölött viszont az a melegebb, ami miatt az ember nem néz az órájára. A vendégek maradnak, a sógorom pedig azt mondja, hogy a vilagitaskorszerusites árát a második kávékon kereste vissza. Elsőre viccnek hangzik, de aki dolgozott már pult mögött, az pontosan tudja, hogy ez a legkomolyabb mérőszám. A Smart Electric Hungary munkájából végül azt tanultuk meg, hogy egy kávézóban a fény ugyanolyan alapanyag, mint a bab meg a víz: https://www.smartelectrichungary.com/vilagitaskorszerusites.